Eszme és történet, gondolat és jelkép egy és ugyanaz a Tragédiában - ha az alkotás legmagasabb fokának anyag és a forma tökéletes egységét vallom, ennél nagyszerűbb példát nem találhatnék.

Ádám, az első ember, a múltat és jövőt nem ismerő (múltja nincs, jövője tőle függ), emlékektől nem befolyásolt, félelemtől nem akadályozott Gondolat légüres terében tűnődik az élet lehetőségeiről, az élet értelméről. Mindaz, amit e lehetőségekről és azoknak következményeiről elgondol, a szabad, minden tapasztalattól független gondolat törvényei szerint következik egymásra - ha Ádám utódok nélkül pusztul el, s elmarad az Emberiség Története, Ádám lelkének története, rajongás és csüggedés, szerelem és kiábrándulás, vágy és megadás akkor is így, ebben a sorrendben zajlanak le benne.

És íme, az ismert valóság, a Történelem ugyanazt az utat futja be, mintha csak illusztrálni akarná egy ember lelki válságait, - kell-e még bizonyíték, kell-e külön példa, jelkép, filozófiai megfontolás, az elméleti szempont annak a világos belátására, hogy amit Történelemnek nevezünk, az nem az anyag és tömeg torlódásának, gyűrődésének és kavargásának véletlen játéka, hanem valamely ismeretlen eredetű Léleknek és Érzésnek és Gondolatnak az életformákban való különféle kísérletezése - hogy a Valóság, aminek mindannyian szereplői vagyunk, nem eredeti forrása minden drámának, hanem maga már dráma, csak képe és tükrözése valami ismeretlen Abszolút Valóságnak: dráma és regény, aminek hőse van - hogy ami itt történik, az nem az Emberiségnek, hanem az Embernek ügye, aki nem egyén, de nem is az egységek összessége, tulajdonképpen nincs is és mégis mindnyájunk által nagyon jól ismert, pontosan leírható, mindentől megkülönböztethető, rendkívül érdekes és különös Valaki.
Linkek