Don Quijote szerelme valóban létezett		2005.01.21. 16:15
Valóban létezett Dulcinea, Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag szíve hölgye. A La Mancha járásbeli El Tobosóban van a múzeumház, ahol az az asszony élt, aki megihlette Miguel Cervantest és akinek az Aldonza Lorenzo nevet adta regényében. Tovább…

Idézetek		2005.01.13. 16:23
"- Jegyezd meg magadnak, Sancho barátom, hogy ez a kaland s az ehhez hasonlók nem olyan szigetszerző kalandok, hanem csak olyan keresztútfélék, amelyekből az embernek nem marad egyebe, legföljebb összezúzott feje vagy levágott füle." "- Mindabból, amit tőletek hallottam, kedves testvéreim, azt vettem ki, hogy ámbár bűneitekért fenyítettek benneteket, a büntetés, melyet ki kell állnotok, nem szívesen szenveditek, s igen kedvetlenül és akaratotok ellenére mentek oda, ahová rendeltek; s nem lehetetlen, hogy az a kishitűség, melyet ez a kínpadon tanúsított, a pénzhiány amannál, a pártfogás hiánya a harmadiknál s végül a bírónak ferde ítélete volt az oka minden veszedelmeteknek s csakis így jártatok ily szerencsétlenül, holott különben a részeteken volt az igazság. Minden oly világosan áll immár lelki szemem előtt, hogy azt sugallja, arra int, sőt arra kényszerít, hogy az irányotokban tanúsítandó példával bizonyítsam be, mi végre küldött az ég engem a világra, s miért álltam én abba a lovagrendbe, melybe álltam, s miért esküdtem meg, hogy segítségükre kelek a szűkölködőknek s a hatalmasoktól elnyomottaknak. Minthogy azonban tudom: a bölcsesség egyik szabálya, hogy amit jó szóval elérhetünk, ne akarjuk erőszakkal; én kérni szándékozom az őrző és biztos urakat, legyenek oly szívesek s oldjanak fel benneteket és eresszenek el békével; a király nem fog hiányt látni olyanokban, akik készek jobb ügyben szolgálatába állani, azt pedig nagy kegyetlenségnek tartom, hogy rabokká tegyük azokat, akiket Isten és a természet szabadnak alkotott. Különben, tisztelt őrizők, ezek a szegény emberek tiellenetek semmi rosszat el nem követtek. Maga feleljen mindenki a maga bűnéért; van Isten a mennyben, aki nem hagyja a rosszat büntetlenül, a jót jutalmazatlanul, az pedig éppen nem illik, hogy tisztességes emberek más oly felebarátaiknak hóhérai legyenek, akik semmit se vétettek ellenük. Ezt egész tisztelettel és szelídséggel kérem, s hogy legyen miért köszönetet mondanom, ha teljesítitek. Ha azonban jószántotokból meg nem teszitek: ez a dárda s ez a kard, karomnak hatalmával, erőszakkal fog kényszeríteni benneteket."

Thomas Mann: Hajóúton Don Quijotéval		2004.12.26. 18:42
"Ezek a bűvészfogások egészen E. T. A. Hoffmann szíve szerint valók, aminthogy általában jól látni, honnan vették az ilyesmit a romantikusok. Nem voltak éppen a legnagyobb művészek, de ők gondolkodtak a legszellemesebben a művészet és a káptárzat kifürkészhetetlen tükörjelenségeinek élces mélységeiről, és éppen mert művészettel bánó, és a művészet fölé kerekedő művészek voltak, azért esett oly veszedelmesen közel hozzájuk a forma ironikus felbontása." Cervantes kiesik a szerepéből ezekkel a pásztortörténetekkel, mintha meg akarná mutatni, hogy ő is tudja azt, amit kora tud, méghozzá mesterien. hogy kiesik-e a szerepéből a humanisztikus szónoklatokkal is amelyeket alkalmilag hősének szájába ad, hogy ezzel szétfeszíti-e a hős jellemét, s annak színvonalán túllépve, művészietlenül már maga viszi-e a szót, nem tudom eldönteni." "Tisztelete tulajdon komikai leleményének teremtménye iránt az elbeszélés során nőttön-nő - ez a fejlődés talán a leglenyűgözőbb az egész regényben, sőt ez maga egy külön regény, s egybevág azzal, hogy az író egyre inkább becsüli magát a művét is, amelyet első szerény fogalmazásában nyersen szatirikus tréfának szánt, s nem volt elképzelése arról, minő jelképesen emberi rangra emelkedik majd a hős alakja. A látásmódnak ez a megváltozása teszi lehetővé, hogy a szerző messzemenően szolidáris legyen hősével, annak szellemi rangját a magáéhoz idomítsa, saját érzületeinek és nézeteinek szószólójává avassa, s hogy szellemi méltósággal és szépműveltséggel egészítse ki azt a fölöttébb lovagias kellemet, amelyet a bolondos rögeszme Don Quijotéban, megjelenésének siralmasága ellenére megérlel."

Mielőtt Sancho a sziget kormányzóságát átvette volna		2004.12.11. 23:48
"Mióta odafönt jártam

Sós Endre: Cervantes (1955)		2004.11.21. 22:04
"Amikor Thomas Mann a horogkeresztes pokolból emigrációba menekült egy óceánjárón, túl az emberélet útjának felén, elővette a Don Quijoté-t. Gyermekkora óta nem olvasta. Gyermekkorában sem olvasta végig. S amint érett fejjel, hosszú élettapasztalatok, sikerek és csalódások után újból kezébe vette Cervantes alkotását és - szomorú hontalanságának pillanatnyi feledtetésére - igyekezett tovább és tovább jutni benne, meglepetéssel látta, hogy mennyi ismeretlen kincset talált."(Thomas MANN, Hajóúton Don Quijotéval = Th. M. Válogatott tanulmányai.) " "Tragikomikus bukása arra figyelmeztet mindenkit, hogy aki nem ismeri fle a társadalom fejlődésének törvényeit, legnemesebb tulajdonságai, legjobb szándéka ellenére is elbukik." "A rabszolgamunkával szinte ingyen kibányászott és - gályarabokkal hajtott hajókon - az anyaországba hozott nemesfémek ára, a nagy kínálat következtében, rohamosan csökkent, viszont minden más portéka megdrágult."

Turgenyev: Hamlet és Don Quijote		2004.11.10. 09:03
"Don Quijote szégyenletesenek érezné, hogy magáért éljen, magával törődjék. Kívül él önmagaán, másokért él, embertársaiért, a rosz kiirtásáért, azért, hogy szembeszálljon az ellenséges erőkkel - varázslókkal, óriásokkal -, vagyis az emberiség elnyomóival. nyoma sincs benne az önzésnek, nem törődik önmagával, merő önfeláldozás és hisz, hisz rendületlenül." "Hamletet nem lehet szeretni..."

Cervantes Saavedra, Miguel de (1547-1616)		2004.11.01. 17:04
1547. szeptember 29-én született Alcalá de Henaresben. Gyermek- és ifjúkoráról keveset tudunk. Apja vándororvosként főleg Madrid, Valladolid és Sevilla körzetében gyakorolta hivatását. Valószínűleg fia is ezekben a városokban, s talán Salamancában tanult. Madridban egy Erasmus-követő humanista, López de Hoyos volt a mestere. Huszonkét éves korában, valószínűleg Aquaviva kardinális kíséretében megjárta Itáliát. Ottani tartózkodása elhatározó jelentőségű volt egész életművére, amely az olasz reneszánsz műveltség mély ismeretéről tanúskodik. 1570-ben beállt az itáliai spanyol hadseregbe, s a következő évben a lepantói csatában a bal karján súlyosan megsebesült. 1573-ban részt vett a tuniszi hadjáratban, s két év múlva, remélve, hogy katonai érdemeit méltányolják, Rodrigo nevű fivérével hazaindult Spanyolországba. Marseille előtt azonban kalózok fogságába estek, akik Algírba vitték őket. A nála talált ajánlólevelek miatt fontos személyiségnek tekintették, s magas váltságdíjat követeltek érte, amelyet nyomorral küszködő családja nem tudott kifizetni. A csalódások és a szörnyű rabszolgasors nem törték meg. Társaival több szökési kísérletet tett, s a kudarcok után a kezdeményezés felelősségét az életét kockáztatva is vállalta. Ötévi rabság után, 1580-ban szabadult. Madridban telepedett le, de sem katonai érdemeit, sem rabszolgaéveit nem méltányolták. Megnősült, de felesége, Catalina de Salazar hozománya nem volt elég a madridi élethez. Sevillában próbált szerencsét, ahol a spanyol hajóhadat az Anglia elleni hadjáratra készítették fel. Jobb híján adóbehajtói tisztséget vállalt, de egyszer Ecijában egyházi tulajdont koboztatott el, s ezért kiközösítették. A spanyol hajóhad veresége után egyre rendszertelenebbül kapta fizetését, elemi gondokkal küszködött. Megpróbált hivatalt szerezni az Újvilágban, de eredménytelenül. Pontatlan elszámolásai és bankjának csődje miatt kétszer is börtönbe került (1597, 1602). A Don Quijote első részét ezekben a viszontagságos években, Sevillában írta. Nem tudni pontosan, mikor költözött újból Madridba, 1608-ban, Isabel lánya házassága idején már ott lakott, s elismert íróként ott töltötte életének hátralevő részét. 1616. április 23-án halt meg Madridban.

A regény szövege		2004.11.01. 16:41
Link -> Tovább…

Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha		2004.10.27. 14:37
1605-ben megjelent egy regény, amelynek az első pillanatokban azért volt sikere, mert azt hitték, hogy egy minden eddiginél érdekesebb, kalandosabb lovagregény. De nemsokára már azért volt sikere, mert észrevették, hogy ez a lovagregényeknek olyan páratlan paródiája, amelynek elolvasása után már senki sem veheti komolyan a valódi lovagregényeket. Amikor pedig 1615-ben (egy évvel a szerző halála előtt) ismertté vált a második, a befejező kötet is, az irodalom értői számára kétségtelen volt, hogy olyan páratlan művel állnak szemben, amilyen eddig még nem született a regény műfajában. Minden addigi próbálkozás előkészület volt, ezzel a művel kezdődik a valódi, a mai értelemben vett regény története. Hosszú címe így hangzik: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Szerzője egy nyomorúsággal küzdő hidalgó (köznemes), akinek a nevét valamelyest már addig is ismerték az irodalomban jártasok: Miguel de Cervantes Saavedra. Ez a Cervantes felettébb kalandos életet élt, amíg a Don Quijote azonnali sikere végre szerény, de gondtalanul tisztes életet biztosított élete végső évtizedére. Tovább…

Milan Kundera: Halhatatlanság (fordította Körtvélyessy Klára)		2004.10.24. 06:43
"A homo sentimentalis nem olyan ember, aki érez (hiszen mindannyian érzünk), hanem aki értékké emelte az érzelmet. Amint értéknek minősül az érzelem, indenki érezni akar; és mert mindnyájan szeretünk kérkedni értékeinkkel, hajlunk rá, hogy kitergessük érzelmeinket. Európában az érzelem már valamikor a tizenkettedik században értékké változott: trubadúrok, akik határtalan vágyukról énekeltek az imádott és elérhetetlen nemeshölgynek, a többiek olyan csodálatra méltónak és szépnek tatlálták, hogy mindenki valamiféle fékezhetetlen szívbéli felindulás prédájává akart válni. A homo sentimentalist Cervantes mutatta be a legmélyrehatóbban. Don Quijote elhatározza, hogy beleszeret a Dulcinea nevű hölgybe, annak ellenére, hogy a hölgyet jóformán nem ismeri (ami bennünket nem lep meg, hiszen már tudjuk, hogy ha 'wahre Liebe'-ről, igaz szerelemről van szó, akkor az imádott személye vajmi keveset számít). Az első könyv huszonötödik fejezetében Don Quijote a kopár hegyekbe megy Sanchóval, hogy megmutassa neki szenvedélye nagyságát. De hogy bizonyítsuk be valakinek, hogy lelkünkben láng lobog? És hogyan érzékeltessük ezt ráadásul egy olyan gyermeteg és tompa eszű emberrel, mint Sancho volt? Így aztán Don Quijote az erdei úton pucérra vetkezik, csak az ingét hagyja magán, és hogy bemutassa szolgájának érzelme elsöprő erejét, bukfencet hány előtte a levegőben. Valahányszor fejjel lefelé fordul, inge a vállára csúszik, és Sancho látja Don Quijote fityegő nemi szervét. A lovag pici, szűzi hímtagja olyan szívszaggató látványt nyújt, hogy még a kérges lelkű Sancho se tudja nézni ezt a színházat, felül Rocinantéra, és elüget. Tovább…